Topolya és környéke

Topolya (Bačka Topola) Szerbiában, Vajdaság középső részén található. Földrajzi fekvése kedvező, mert nemzetközi főút szeli át a várost, Budapest-Belgrád vasútvonal is keresztül halad rajta, illetve az autópályára is van fel-és lecsatlakozási lehetőség.

Egy kis város, melyre a békés, családias hangulat jellemző. A fő utcán több kávézó, étterem, ruhás bolt található. Több szórakozóhely is van, ahol pénteken és szombatonként szoktak események lenni.

Hosszú évek óta a Topolyai tó vize a legtisztábbak közé tartozik Vajdaságban

Strandja körülbelül 250 méter hosszú. A partot zúzott kővel és kaviccsal szórták le, ami megkönnyíti a fürdőzők számára a vízbe jutást. A zúzott kő és kavics finoman szitált, kerek kövekből áll, amelyeken kényelmes járni és feküdni, mivel nincs benne olyan homok, ami ráragadna a lábbelire.

A tó közepéig nyúló fa mólót ugrásra is használhatják, mivel ott a víz mélysége körülbelül 3-3,5 méter, és egy csúszda is található rajta.

A tóban való úszás és a vízben tartózkodás a kisebb gyerekek számára is biztonságos, mert a víz mélysége fokozatosan nő, és csak 10-15 méterre a parttól éri el a 2-2,5 métert. A parton több vendéglátóhely is található. A látogatók itt frissítőket, lángost, palacsintát és fagylaltot vásárolhatnak, de csak délután, mivel délelőtt tizenegy óráig minden zárva van. Rendelkezésükre áll egy felújított játszótér is, frissen szórt homokkal és megújult csúszdákkal.

Sportpályák és kávézók, valamint a tó körül nemrégiben aszfaltozott sétány várja a fiatalokat. És a legjobb hír az, hogy a topolyai „gyöngyszemben” teljesen ingyen élvezhetik az időt, mert senki sem fog pénzt kérni sem a belépésért, sem a parkolásért.

Sarlós boldogasszony templom

Topolyán van Vajdaság legmagasabb tornyú temploma is, 72,70 méter magassággal a Sarlós boldogasszony templom. 5000 ember befogadására alkalmas és ezzel a legimpozánsabb templom Szerbiában. Negótikus stílusban épült Raichl Ferenc tervei alapján.

Városi múzeum

A Kray kastély ma a Városi Múzeum. A bárói kastély 1805-ben épült. Érdekessége, hogy a templom mellett ez volt a község első emeletes épülete, és a település ékessége volt. Ma az épület emeleti része a Községi Múzeumnak és a helytörténeti levéltárnak ad otthont, míg a földszinten galéria és esküvői terem található.

A topolyai tájház 1843-ban épült, veretes falú, nádfedeles ház. Az itt élő emberek hagyományos életét mutatja be, a korabeli életmódot követve. Berendezése a 19. század végi és a 20. század eleji időszakból származik.

Topolyán a 19. században négy szélmalom működött. Ma már csak egy maradt fenn. A topolyai szélmalom egy jellegzetes, négy emeletes vajdasági szélmalom. Nem eredeti helyén áll már, mivel az az 1980-as években a tó partjára került.

Fociakadémia

A Topolyai Sport Club (TSC) akadémiája itt, és a vajdasági régió egyik legkiemelkedőbb sportközpontja. Az akadémia célja, hogy fejlessze a helyi és régióbeli tehetséges fiatal labdarúgókat. A TSC akadémia modern infrastruktúrával rendelkezik, beleértve kiváló minőségű edzőpályákat és edzőtermet. A TSC akadémia célja, hogy nemzetközi szinten is versenyképes sportolókat neveljen.

Zobnatica

Zobnatica Topolyától 5 km-re található. Tartalmas kikapcsolódást tud nyújtani a kirándulóknak, horgászoknak, vadászoknak és a lovak kedvelőinek. Zobnatica a lótenyésztés és a lovas turizmus központja, amely több, mint 200 éves múltra tekint vissza. Az idelátogatókat fedett lovarda, lovas iskola, egyedülálló lovas múzeum, képzőművészeti galéria és más tartalmak várják. Zobnaticán található meg az egykori Törley kastély is.

Topolyai Sport Club

A Topolyai Sport Club (TSC) a szerbiai labdarúgás egyik meghatározó csapata, amelynek székhelye Topolyán található. A klubot 1913-ban alapították, és hosszú története során számos sikert ért el a hazai és nemzetközi porondon egyaránt.

A TSC otthona a TSC Aréna, egy modern stadion, amely 2020-ban nyitotta meg kapuit, és mintegy 4,500 néző befogadására képes. A stadion nemcsak a helyi szurkolók kedvence, hanem a legújabb technológiáknak köszönhetően kényelmes és biztonságos környezetet biztosít a látogatók számára.

A klub az utóbbi években jelentős fejlődésen ment keresztül, és a szerb Szuperliga egyik erős középcsapatává vált. Az utánpótlás-nevelés is kiemelt fontosságú a TSC-nél, ahol számos fiatal tehetség bontogatja szárnyait.

A TSC nagy hangsúlyt fektet a közösségi szerepvállalásra és a helyi közösség támogatására, különféle programokon és eseményeken keresztül. A klub célja, hogy tovább növelje hírnevét és sikerét mind a hazai, mind a nemzetközi futballszíntéren.

Pacséri fürdő

Pacsér Topolyától 20 km-re északnyugatra fekszik. Lehetőség van horgászatra és kirándulni a mesterséges tavacska partján. Itt található a lilás vizű tófürdő, mely gyógyfürdőként funkcionál. A pacséri gyógyvíz 1400 méter mélyről tör fel a felszínre. Gyógyító vizéről úgy tartják, hogy főleg a gyulladásos betegségekben, valamint izületi-, csont- és bőrbetegségekben szenvedők állapotában hoz javulást. A víz magas sótartalma miatt a légúti panaszokat is enyhíti a helyi párás levegő, de jó hatással van az izomhúzódásos és az érrendszeri megbetegedésekre is. A parkolás ingyenes.

Bácskossúthfalva

Ha a melegvizes, pacséri tó-fürdő után egy frissítő csobbanásra vágyik, érdemes átkocsikáznia a szomszédos településre, Bácskossuthfalvára. A helyi fürdőben egy új 8 x 10 méteres és egy 16 x 25 méteres medencét, valamint egy wellness fürdőhelyet is talál. Ez utóbbi a legnépszerűbb a fürdőzők körében. Hidroágy, nyak- és hátmasszázs, Amazonas esőerdő, jakuzzi és különféle vízesések találhatóak benne. A fürdő területén trambulinokat is felállítottak, emellett hinták és homokozók is várják a gyerekeket, a nagyobbaknak pedig strandröplabdapályát és homokfocipályát alakítottak ki. Ha pedig megéhezne a sok aktivitásban, akkor a fürdőben működő gyorsétterem menüjéből válogathat. Lángos, hamburger, rostélykolbász és palacsinta is kapható.